Persze Carlilse elmagyarázta milyen különleges... szuperkülönleges, vagy akár ultrakülönleges képességem van.De akkor is. Nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Edward mesélte, hogy Aro csak a legjobbakat veszi be a Volturikba. Én ennyire különleges lennék, vagy valami más oka van?
A mosdóban a tükör előtt állva gyorsan varázsoltam magamnak egy művigyort és kiléptem. Jessék az asztalnál röhögcséltek.
Ezek szerint nem órákat voltam benn. Pedig nekem úgy tűnt.
Mikor az asztalhoz értem aggódva méricskéltek.
-Nekem most mennem kell! - kaptam fel a retikülömet Jess mellől.
-Ő oké. De nem eszed meg, vagy nem viszed el? - mutatott a sajtburgeremre, amibe csak egyet haraptam. Nagy szerencsémre.
-Nem, nyugodtan egyétek csak meg.
- Holnap reggelizünk együtt? - nézett fel rám Mike óriási kék szemeivel.
Kicsit megsajnáltam, annyira próbálkozik. És legtöbbször csak Jess-t kapja meg.
-Öhm. Nem hiszem. Haza megyek anyákhoz. - dadogtam össze-vissza, ami nem jellemző rám. De láttam, hogy értetlenül néznek az anya szó miatt. - Belláékhoz. - tártam szét a karom ők meg megvilágosodtak. Fantasztikus.
Már kinn besötétedett , ezért nem is foglalkoztam az "ember vagyok" színjátékkal.
Vámpírfutással olyan gyorsan futottam, mint még eddig soha.
Négy perc futás után oda is értem az egyetemhez.
Pár méterre a faltól elrugaszkodtam és már benn is voltam a szobámban.
Ethan a másik szobában rögtön felpattant az ágyról és átrohant hozzám.
Én egy óriási utazó táskát tömtem tele ruhákkal, mikor beugrott az ablakomon.
-Hová mész? - kérdezte feszülten. Magam mellé ejtettem a kezeimet, a táska meg nagy puffanással földet ért. Csak néztem rá.
Hogy tudnám neki elmondani? Hogyan?
-Haza kell mennem, Ethan. - mondtam végül, és újból felkaptam a táskát. Mindent ami csak kellhet az utamra össze raktam.
-Miért? - rohadt oda hozzám, és a kezem felé nyúlt. Ő nem tudhatja meg.
Nem értheti meg. Ez én családomról szól.
-Veled megyek. - jelentette ki végül, mikor látta hogy nem fogok felelni .
Bár magam sem tudtam még , hogy miért, de minden kiderül egyszer.
-Nem jöhetsz velem. - tartottam fel a kezemet védekezően, és a fürdőben is össze szedtem minden cuccomat.
-Kérlek, Katie! Állj meg! - fogott meg a vállamnál. Egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy belé rúgok. De végül magamra parancsoltam.
-Én nélküled nem is vagyok.Te vagy az életem. Miattad mozdulok ki, kezdek valami magammal. Nem hagyhatsz itt. - nézett mélyen a szemembe.
Ekkor megértettem. Mi nem válhatunk külön. Össze tartozunk. Mint a tél a hóval, vagy a nyár a meleggel.
Elmosolyodtam és megcsókoltam. Az ágy felé húzott.
Mentem is volna, ha épp nem jönne a Volturik.
-Ezeket vidd le kérlek, és várj meg lenn! - adtam négy bőröndöt a kezébe.
Rám kacsintott és kiugrott az ablakból.
Azonnal felkaptam a telefont, és hallgatóztam, hogy nem figyel-e.
Alice négy csöngés után vette fel.
-Alice! Alice! - sipákoltam a telefonba suttogva. Alice, ahogy meghallotta a hangomat, elejtette a telefont. Én meg csak hallgattam, hogy Edward, Aliccel morog, vicsorog. Aztán elmondták mi történt, csak szavakat tudtam kivenni a beszédükből. Volturik, Forks, halál, Ethan...
-Alllllliiiiiiice! - suttogtam a telefonba. Alice a leejtett készülékhez lépett, és felvette.
-Katie! Ide jönnek, de nem teljesen miattad. Ethan az oka. Nem teljesítette a feladatát, ezért jönnek.- suttogta ő is olyan halkan, mint én.
-NEEEEM! - kiáltottam emberi hangon. Ethant akarják... megölni.
Engem csak megszerezni akarnak, Renesmee-t meg ellenőrizni.
Ethan azonnal kipattant a kocsimból és már ugrásnak készült.
-Le kell tennem! Amúgy jövök haza! - mondtam halott hangon a telefonba.
Alice mielőtt letettem volna, csak csettintett egyet. Jó, tudom, hogy tudja, de akkor is.
Ethan rémülten nézett rám az ablakból. Látta, hogy nincs semmilyen gesztus az arcomon. Meghalt.. minden.
-Mi a baj? - kérdezte nagyon soká. Én meg úgy néztem vissza rá, mint akit most temettek el, aztán felbolygatták a sírját.
Az arcom elnyúlt és hörgés szerű hangokat hallattam. Aha, szóval ilyen a sírás egy vámpírnál.
Ethan nem szólt semmit , csak a mellére vont.
Valószínűleg ő tudta. Meg kellett volna ölnie, de nem tette, mert belém szeretett. Egyáltalán miért kellett volna megölnie?
-Ethan! - engedtem el finoman. Szomorú mosollyal nézett vissza rám.
-Szóval.. szóval. A Volturi miért akart engem megölni? Tudtommal nem tettem semmit. És a családom sem. - csapkodtam ide oda a hajamat hitetlenségemben.
-Katie, az ember alig tesz valamit, máris megölik érte. Ugyanígy van a Volturinál. - mondta gúnyosan mosolyogva. Aztán kézen fogva leugrottunk együtt a kocsimhoz.
-Téged Carlisle átváltoztatott. Nézz rá a családodra, csupa tehetség. Alice, Jasper, Edward, Bella, Renesmee s persze te. - fejezte meg mosolyogva.
Nekem meg csak úgy pörögtek az agykerekeim.
-Tehát a Volturi azért akart megölni, hogy ha a csatázniuk kéne a Cullen klánnal, akkor nem lenne esélyük ennyi tehetség ellen?- gondolkodtam össze húzott szemöldökkel. Ethan mosolyogva bólogatott és végig húzta a kezét a szemöldökömön.
Beültünk a kocsiba. Érezni lehetett, hogy nem csak mi ülünk benne, hanem vagy még 10 Katie Cullen bőrönd.
Az országútra kanyarodva sebességet váltottam. Ethan utána megfogta a jobb kezemet , kézcsókot adott rá. Utána meg csak ennyit kérdezett:
-Akkor Forks?
