20.réész! Utolsó!:(

A réten vagyunk. Az egész klán. Renesmee és  Jake felvertek egy sátrat. Bella és Edward szótlanul őket bámulja, Alice próbál minél messzebb menni tőlük, mert különben nem "lát".
Ethan Jasperrel és Emmettel gyűjt fát.... a holt vámpírok elégetéséhez. Esme és Carlisle csak egymás kezét szorongatják.

Elmosolyodom a hó láttán. Hanyatt vágom magam a hóban és kezemmel-lábammal ide-oda kalimpálok. Mikor felállok mégsem egy hóangyalt látok, hanem egy ördögöt. Renesmee nevetgél rajtam.
Pár bukfencet lejtek a hóban, aztán futásnak eredek kelet felé. Gondolkodni akarok egy kicsit anélkül, hogy hallanának..
Nem fognak se beszélni, se meghalni.. nem. Itt egyedül én fogok meghalni,ha kell. Senki más. Se Ethan.. senki.
Túl fogják élni.
-Katie! - szólított meg a hátam mögül Ethan, én meg összerezzentem.
Nem gondolkodtam most az egyszer. Ethan nyaka köré fontam a karomat és csókolni kezdtem. A nyakánál kezdtem, utána egyre lejjebb haladtam. Beadta a derekát, felnyögött , eldőltünk a fűben.
Ethan fölém tornyosult és megfosztott gyönyörű selyem ruhámtól. Én következtem. Egyesével harapdáltam le ingjéről a gombokat. Állatiasak voltunk és szerelmesek.

Pár száz méterre lépéseket hallottam. Ahh... Alice.
-Egy óránk van! - mondta egy csepp zavar nélkül. Pedig mind a ketten totál meztelenül feküdtünk előtte.
-Jövünk. - komorodott el Ethan arca, és boxerét felhúzta.
Mire odaértünk bűzlött minden a farkasszagtól.. megérkeztek Sam-ék. Megfogtam Ethan kezét, ő meg kajánul elvigyorodott és a nyakamba harapott finoman. Felsóhajtottam. És kővé dermedve vártam gyilkosaimat.

Fél óra elteltével már egyre jobban hallottuk a Volturik lépteit. Ethan arca eltorzult.
-Mi történik vele? - kérdeztem kétségbeesve, mikor láttam, hogy nem reagál.
-Jane! - fulladozott Edward. Aki belelátott a fejébe.
-Mit csinál vele? - álltam egészen közel hozzá. Edward rám pillantott,aztán Ethanre.
-Semmi különöset. - vonta meg a vállát Edward, de láttam, hogy Ethan egy óriásit bólintott Edwardnak.

A Volturik csak nagyon különleges helyzetekben jönnek ide. Ez is az volt. Különleges. Aro, Jane, Marcus, Caius és Alec.

-Szerbusztok Drága barátaim! Mindig oly'annyira meglep, hogy tudjátok mi történik... - kezdte Aro tisztelettudóan. Jane engem célzott meg, de Bella ellen esélye se volt. Teljes pajzsot varázsolt körénk.
-Üdvözlünk titeket! -szólt Carlisle kedvesen.- De nem tudjuk mit követtünk el.- tárta szét a karját Carlisle, és lopva Ethanre pillantott.
-Jajj, drága testvérem! - emelte kezeit a magasba Aro. Jane és a Volturi többi tagja hátrébb húzódott. Tehát ez az utolsó pár percem van?
Aro már csak pár méterre volt tőlünk.
-Mit tett?- sziszegtem a fogaim közt, és pirosban láttam mindent. Olyan méreg öntött el és türelmetlenség, mint még soha.
-Csalt.- húzódott vigyorra Caius ősöreg szája. - Ethan, elmondtad te a kedvesednek, hogy ki vagy te, mit tettél és, hogy mi a képességed? - sorolta Caius.
A számba haraptam.
-Óh.Tehát nem.! - szomorodott el egy pillanatra Aro. - Eltudja rejteni az érzelmeit. Változtathatja azokat, egyik pillanatban ölel utána öl.
-Ethan több vámpírt és halandót ölt meg, mint mi így együtt. - felelte Jane tárgyilagosan.
Tehát erról beszélt Ethan.. ezt a képességét fejlesztette kiskorától kezdve Aro. Elvicsorodtam és kimutattam fogam fehérjét.
-És te is rosszul viselkedtél ám Katie Cullen! - rázta meg Aro a mutatóujját. Visszaszámlálás indul..
-Mi a büntetésük Aro, ne zaklasd fel őket! - kérte Carlisle jóbarát stílusban Aro-tól.
-Katie Cullen nem teljesítette a Volturi felszólítását, Ethan megbízatást kapott, de nem teljesítette.- emelte fel a hangját Caius. Csak mondjátok már ki...
-A büntetésük: halál. - mosolyodott el Jane. Szinte kacagott. Megszorítottam Ethan kezét.
Egy kis zavaró cseppet véltem felfedezni a szememnél. De az lehetetlen! A vámpírok nem tudnak sírni.
-De. Csak senki nem volt eddig ilyen önfeláldozó..- suttogta Edward.
-Nem tett ilyen se Katie, se Ethan.- szólt közbe Rosalie.
Aro is már kezdte megelégelni a dolgot.
-Én felvállalom a tettemet! - rogytam térdre Aro lábánál. Mindenki rettegve nézett rám.
Én magam sem tudtam mit csinálok, de majd talán egy más életben boldog leszek Ethan-nel és örökké együtt leszünk.
-Ha ő nincs, én sem. - térdelt le mellém Ethan és megfogta a kezemet.
Tehát ő is kiszállt, nem akar többet itt létezni.
-Ez volt eddig a legegyszerűbb kivégzésünk!- kacagott fel Alec,Jannel együtt.
-Kérlek Aro, nem beszélhetnénk meg? - kérdezte Carlisle.
-A törvény, az törvény. - mondta Caius, ellentmondást nem tűrő hangon.
-Szeretlek Titeket!- suttogtam lehunyt szemmel magam elé, de meghallották. Síri csend honolt.
Ekkor Alec mögénk suhant, Jannel együtt.
Jane megbénított. Emlékeket mutatott. A halálom.. anya sír...
Tudtam mivel kínozta Jane Ethan-t, láthatta a halálomat! És tudta mindketten meghalunk.Örökre.
Utoljára megcsókoltam Ethant, utoljára ragyogtam.. aztán felsikítok.

19.réész!

Leesett az első hó. December 2. van. A sereg kevesebb, mint három nap múlva jön meg.
Minden percünket gyakorlással töltöttem , s persze Ethannel.
Éreztem, hogyha ő is veszik, én is. Minket egy lánc kapcsol össze.

A saját kisházunk ablakán leesem a lehulló hópelyheket. Eddig sohasem tudtam megfigyelni őket, de most minden egyes szilánkját láttam.

Renesmee a Cullen házban filmet néz, Jakob nevet rajta. Carlisle-ék tanácskoznak. A harcról.
Mást nem hallok... csak a harcot. Csak a halált és pusztulást..., meg hogy mi lesz ha..!

Ki kell innen szabadulnom, csak egy kicsit. Igen, nehéz saját magamat követnem, de mikor magammal hívom Ethant, akkor tudom hová tartok.
Nem kérdez semmit, csak örül, hogy velem tarthat. Persze, nem szóltam senkinek... majd rájönnek. Bár Alice ezt nem láthatta, mert hirtelen ötlet volt. De ez cseppet sem foglalkoztat.

Csak érzem, hogy szárnyalok. A régi otthonom felé száguldok, versenyautó szerű gyorsasággal.
Washington-ban előtörtek régi emlékeim, mikor megöltek.
Miközben a washingtoni erdőben száguldottam, hátam mögött Ethannel óriási düh lett rajtam urrá.

Meg akartam neki mutatni. Hol öltek meg, ki ölt meg. És miért? Utolsóra én sem tudok tisztességes válasszal szolgálni. De már nem is számított.
Egy éve nem jártam itt.. és akkor is csak egyszer. De rögvest odataláltam. A sikátor utcájának elején megálltam egy pillanatra és Ethan felé néztem, aki riadtan szemlélt.
-Itt öltek meg..engem! - mutatom körbe.
A sikátor egyik falánál még mindig érezni a saját vérem szagát és a sör undorító, facsaró szagát.
Furcsa volt idejönni. Magam sem értem, hogy miért épp ide jöttem.
Pár méterre a sikátortól meglátok egy rendőrségi tekercset, amin ez a szöveg található: NYOMOZÁSI TERÜLET!BELÉPNI TILOS!
Hirtelen látni akartam anyát, elbúcsúzni tőle. Megmondani neki, hogyha álmodhatnék róluk álmodnék. Róla és az öcsémről. Szegény kis Justin. Két hónap múlva lesz 7 éves.
A szalagot visszahelyeztem a földre és tovább nézelődtem.
-Miért tették?- beszél a hátam mögül Ethan.
Eszembe jut Dan.: Ez az ajándékot Drágaságom!
Mondta akkor.
-Nem tudom pontosan. De megtoroltam. Megérdemelték.- fortyogtam és elfogtak az indulatok.
Vajon, ha aznap nem ölnek meg és nem változtatnak át halhatatlanná mi lenne most velem? Dan csaja lennék, bálkirálynő az Bálok Éjszakáján, és pom pom lány? Lehetséges.
Rettenetesen lapos életem lenne. Akár egy igazi bálkirálynőnek.
De úgy tűnik én erre rendeltettem. Hogy vámpír legyek, bosszút álljak és a végén mégsem legyek örök életű.

Elmosolyodtam, amint ez mind eszembe jutott. Ez a múltam. A jövőm itt áll előttem. És retteg a holnaptól. Ahogyan én is.
Megfogom a kezét és egy puszit nyomok az arcára. Jó pár kilóméterrel lejjebb sétálunk, ahol "anya és az én" padom van, és lehúzom Ethant is a padra.
-Tudod anyukámmal mindig ezen a padon üldögéltem. Mikor még kicsi voltam. A Mi padunk volt. Csak a miénk. - suttogom úgy, hogy emberi füllel semmit nem hallana, sőt még én sem, azt amit mondok. Ethan magához von, én meg a fejére hajtom a fejem.
-Neked legalább vannak emlékeid.-mormolja ő.
Elönt a szomorúság.
-Meg itt kerestem meg a gyilkosaim nevét.- felelem kelletlenül.
-Hogy ölted meg őket? - nyom egy puszit a homlokomra és felhúz. Tovább sétálunk, egészen a waschingtoni nagy hídhoz.
-Csak Dannel vacakoltam órákig.. ő szenesre égett... és eltörtem mindenét- nagyon jó volt- aztán az óceánba vittem a holttestüket.
-És neked miért nincsenek emlékeid? Hiszen voltál gyerek is.. nem lehet, hogy nem voltál..-dadogtam össze-vissza az előző halk megjegyzése után kutatva.
-Igen, de Aro már akkor úgy nevelt, hogy ne ismerjem az embereket. És fejlesztette az erőmet. Gyerekkoromban. Nem volt jó. - húzza el a száját, de aztán felkacag és a folyóba hajít a korláton át.
Nekikészülök a becsapódásnak. A karjaimat előrenyújtom és megfeszítem, lábamat teljesen kinyújtom.
Az óceánnak kellemes enyhe hőfoka van. Egészen az aljáig nyomódom bele a az iszapba. Odalent meglát egy hal és ijedten iszkol el.
Felnyomom magam a víz tetejére és "áldühösen" nézek Ethan-re.
-Ugorj te is!- kiáltom kacagva.
Ethan nem tétovázik.
A hídról leveti magát, egy előre dupla szaltót dob és becsapódik mellettem a folyóba.
Együtt nevetünk.
Mindenen.
Hogy a világvége közben is boldogak tudunk lenni.
Megfogja a kezemet és csak sodródunk az árral.