15.rééééééész!:)

Az út csendesen telt. Ethan is gondolkozott, én is gondolkodtam. De nem valószínű, hogy minde a ketten ugyanazon.
Mikor elhaladtunk a Forks tábla mellett, teljesen megnyugodtam. Lehet, hogy ez az otthon varázsa.  Beletapostam a gázba.
Mikor felhajtottunk a kis ösvényre, ami a házhoz vezet , Carlisle-ék akkor suhantak ki az ajtón.
Az egész család ott volt. Nem tudtam eltitkolni az érzéseimet, rögtön feltéptem az ajtót és Bella karjába vetettem magamat.
-Mi történt? - kérdezte a hajamba suttogva. Elengedtem, és csak a fejemet ráztam.
Tudtam, hogy Alice tudja mi fog történni. Legalábbis mit terveznek.
-Mit tudunk tenni?- kérdezte Rosalie, aki nagyon aggódó pillantással illette Ethan-t , aki addigra kiszállt a kocsiból és a kezemet markolászta.
Alice nem szólt semmit, ő tudta, hogy semmit sem tehetünk. Ethan-ért jönnek a Volturik.
-De nem lehet, hogy őket nem érdekli... az ilyesmi! - suttogtam, és felemeltem a kezünket Ethannel.
A szemében csalódottságot láttam, és szeretetet.
Aztán Edward arcába néztem, aki csak Bella mellett állt csendesen.. és a földre szegezte a pillantását.
Nekem meg elhatolt a tudatomig, hogy ennyi. Ethan-nel soha nem lehetünk együtt, miattuk.
Csak arra tudtam gondolni, hogy a Volturi Ethan égő vámpírteste körül áll és nevet. Látásom bevörösödött, elöntött a méreg. Vérvörösben láttam mindent. Torkomból állatias morgás tört fel.
És csak arra tudtam gondolni, hogy bosszút kell állnom, és a családomat kell védenem!

Észbe kaptam, hogy ez nem igaz. Ethan még a kezemet fogja és mellettem áll kétkedő pillantással.
-Katie, jól vagy? - lépett felém egyet Carlisle. Nagyot sóhajtottam és bólintottam.

A házban Emett és Jasper valami  baseball meccset néztek, Esme vacsorát csinált Jacobnak és Renesmee-nek, akik a konyhában beszélgettek.
Mindenki óriási öleléssel üdvözölt, igen egy irtózatosan büdös és forró test is megölelt. Jacob.
A kanapén ülve próbálták elterelni a figyelmemet, hogy milyen az egyetem.. stb.
De persze semmi esélyük nem volt rá.
Tudtam, hogy nem fogom így bírni, most sem szóltam hozzá semmihez, csak ha épp hozzám szóltak.
-Elmegyek! - pattantam fel hirtelen, és már az ajtónál is voltam.
Mindenki döbbenten nézett rám, még Edward is. Mert nem tudhatta mire gondolok, teljesen másra gondoltam.
-Vadászni megy. - jelentette be Edward. Igen, csak még nem tudja mire.
Ethan aggódva lesett , végül felállt és megfogta a kezemet.
-Veled mehetek? 
Nem bíztam a hangomban, ezért csak a fejemet ingattam, jelezve, hogy nem.
Felsóhajtott, én meg megcsókoltam.
Éreztem , hogy a többiek minket néztem, de csöppet sem érdekelt. Egyre intenzívebben csókolt. Nem akartam elengedni, de végül mikor bekapcsolódott újra a TV Ethan kuncogva eltolt magától.
Csak intettem egyet, és már ki is ugrottam a sötétbe. 
Ám ekkor már nem rejtegettem dühömet, egy óriásit hördültem és megint elöntött az a méreg, amit eddig még csak ma este tapasztaltam.
Tudtam, hogy engem is meg akarnak ölni, de nem annyira, mint Ethan-t.
Újra elvicsorodtam, és Jacksonville város belső részébe vettem az irányt.
Olyan voltam, mint egy radar. Iránytűs radar, ami mindjárt robban.

Tudtam, hogy nincs olyan, aki lenyugtathatna, belőlem most jött elő az újszülött.
A város külső mozija mellett megálltam és vártam.
A szemem még izzott, de le kellett magamat csillapítani.
Tudom, hogy Alice mostanra már meglátta mit akarok, és már Jacksonville felé tartanak, de nem érdekel.
És pont amikor ezen gondolkodtam egy fiatal 18 év körüli srác lépett ki egyedül a moziból.
Elővette a rezgő mobilját, és arról magyarázott, hogy: Kicsim! Öt perc és ott leszek a kocsidnál. Ugye azon az utcán álltál meg?
Én meg kaptam az alkalmon, mert a sötét utca irányába indult el.
Vártam, az emberek egyre kevesebben voltak a mozi körül. Pont elértem az utolsó vetítést. Két perccel később bezárták az ajtókat, és csak az éjjeli világítás maradt meg a pár méternyire haladó srác.
Tökéletes, pont a kikötő felé sétált.
Újra felhördültem, de mire megperdült eltűntem a szeme elől és az egyik ház sarkában bújtam el.
Pár percig nézelődött, de nem láthatott mást, csak a korom sötétet és a mozi messzi fényeit.
Újra megindult, én meg utána suhantam és elrohantam mellette. 
Ameddigre felfogta volna, hogy mi történt megint eltűntem.
Erre már rohanni kezdett, az éj sötétben maximum az ember az orráig látott el. És ő ember.
Ide-oda forgolódott, miközben rohant.
Már egészen a kikötőnél jártunk, mert mindenhol  csónakok, jachtok vettek körül. 
Újra elsuhantam előtte , majd megbújtam egy csónak mögött, mire rettentő gyorsan kezdett rohanni a tenger  felé. Egyenesen szaladt, hátrafelé nézve, és csak mikor az út szélére ért , akkor jött rá, hogy alatta ott van a tenger. Egyensúlyozva próbált nem belezuhanni az óceánba.
Újra mindkét lábával a betonon állt és csak rettenetet láttam  a szemében:
-Mit akar?
Ekkor előléptem a sötétből, neki meg leesett az álla. Persze, nem gondolta volna, hogy egy emberek számára gyönyörű nő akarja megenni. Nem mellesleg vámpír nő.
Elvicsorodtam és felkaptam a nyakánál fogva. Hörögve ütötte a kezemet. Mikor már pillanatokra volt csak a fulladástól ,eresztettem a szorításomon és a földhöz vágtam.
Óriási reccsenéssel ért földet.
-Kérem! Itt van minden pénzem, mit akar? - kotorta elő a pénztárcáját a hátsó farmerzsebéből. 
A földön kúszva elém tolta.
Csak bele rúgtam a tárcába, az meg minden gond nélkül az óceánba esett.
-Vacsorát! - hörögtem, felkaptam a fiút és azzal a mozdulattal az óceánba hajítottam.
Pár másodperc után fulladozva fellökte magát a felszínre.
Óriási dörgések hallatszottak, mire az eső is szakadni kezdett.
Elnevettem magam, és én is az óceánba ugrottam.
A fiú próbált elmenekülni, de bármiféle erőfeszítés nélkül utána úsztam.
-Ne! Ki maga? - csapkodott erőtlenül a vízben, miközben én felé közeledtem cápa módjára.
Azt hittem vámpírként nehezebb lesz az úszás, de semmi gondot nem jelentett, ugyanolyan gyors voltam,mint a szárazföldön.
-Katie Cullen. 
Majd egy szempillantás alatt a fiú alá úsztam és lehúztam a mélybe.
Kb. 12 méter mélyre úsztam le vele, de semmi változást nem találtam. Ugyanúgy láttam a víz alján, mint eddig. 
De a fiúval más volt a helyzet. Levegő özönlött be a tüdejébe, és szíve úgy vert, mint egy repülő propellere.
Végül meguntam a lefelé való úszást, és felvittem a felszínre. Pár percig nem mutatott semmi életjelet, de éreztem még ahogy a szíve ver, végül meg kapkodva elkezdett levegőt venni s kinyitotta a szemeit.
-Jót pancsoltunk , nem?- vájtam bele a körmeimet a karjába. Amaz meg felordított. Cápák gyűltek körénk, de csak messze, mert féltek tőlem.
-Mi a neved? - húztam vissza a móló felé. Őt csak ernyedten húztam magam után.
-Spencer.... Spencer Game...-  koccantak össze a fogai.
Belevájtam a körmeimet a betonmólóba és elkezdtem magunkat felhúzni. Először őt dobtam fel a mólóra. Spencer meg nagy reccsenéssel ért földet. Eltörte a jobb karját. De ez nem gátolta meg a menekülésben. Lassan másztam fel, hagytam kicsit had futkosson. Mert mi most macska-egér játékot játszunk.
Elkezdett a mozi felé futni:
-Segítség! Kérem segítsenek! 
Utána eredtem, és egy ezredmásodperc alatt beértem. A koponyájánál fogva felemeltem és a mozi falába vágtam. Egy állkapocs is eltört.És vérzett az egész feje, meg a karja.
A mozin egy karcolás se látszott.
A térdeire rogyott, én meg teljesen megőrültem a vére illatától.
Felhördültem és a kezébe haraptam. Vére ínycsiklandó volt, ezerszer jobb ,mint az állatvér.
Teste fehér hullaként esett a földre. 
Dühöm nagyjából elszállt. 
Tudtam, hogy a családom egy része már az erdőben fut, ezért felkaptam a hullát és behajítottam az óceánba. A cápák azonnal lecsaptak rá.
A  móló elején állva a cápákat lestem. Ám ekkor megszólított valaki.
De nem volt ismerős hang , végül elgondolkodtam. Rémlett. De nem vámpíréletemből, hanem nagyon is az emberi életemből.