Ethan
mellkasán feküdtem. Óvatosan körülnéztem, mert az éjszakából csak rá
emlékszem. Körülöttünk minden szanaszét
volt dobálva. Párnák, lepedők, ruhadarabok.
-Hát. Rendet
raktunk rendesen . – nevettem fel boldogan. És igen. A francia ágyban
feküdtünk. Ott történt minden. Arra nem emlékszem, hogy kerültünk oda. De ott
voltuk. Ott, ahol azt hittem, soha senkivel nem leszek.
-Lehet, hogy
kell majd egy új ágy. Meg párnák. – nevetett fel ő is.
Mosolyogva
felálltam és megnéztem hány óra van. Hét múlt hat perccel.
A suli két
nap múlva kezdődik már. A telefonomban
megláttam mézszín szemeimet. Te
jó ég! Olyan színe lett, mint Carlisle-éké.
Viszont a
kontaktlencse még mindig benn volt, és nagyon zavart. Csak a szélére tudtam
fókuszálni.
Elmentem a
mosdóba és kiszedtem. Nevetve dobtam a kukába. Ezeket a szemeket nem fogom
eltakarni. Gyönyörűek.
Ethan már
felöltözve várt, és a kanapén ülve nézte a tv-t.
-Hm… - vette
le a szemét a tévéről és elmosolyodott. Akkor vettem észre, hogy még nincs
rajtam ruha.
Megráztam a
fejemet és elsuhantam felöltözni. Egy zöld pulcsit, farmert és converse cipőt
vettem.
Ethan ölébe
ülve néztem én is a tv-t. Fel sem fogtam mi ment benne, csak az éjszakára
tudtam gondolni.
Hallottam,
ahogy Jessicáék nevetve lépnek ki a fölöttünk lévő emeleti szobából.
-Hogy nézek
ki? – kérdeztem aggodalmasan. Féltem, hogy a szemeim nagyon ijesztőek lesznek.
-Gyönyörű
vagy, mint mindig. – csókolt meg megnyugtatás képpen.
Jessicáék
pár perccel később, még mindig a lépcső
közepén jártak csak. Kezd az idegeimre menni az emberi tempó. Nagyon
lassú.
Jessicáék
már az ajtónk előtt álltak:
-Szpt már! –
csendesítette el Angela, mert Jess állandóan beszélt. Nagyjából csendben
maradt, de még így is hallottam, hogy maga előtt motyorog.
Kopogtak.
-Jövök! –
keltem fel Ethan öléből.
Angela és
Jess mosolyogva álltak az ajtóban.
-Jó reggelt.
– integettek. Direkt úgy álltam eddig, hogy ne lássák Ethan-t . De én is
felemeltem a kezemet , s mind kettőjük csodálkozva nézett rám.
-Ő ki? –
suttogta emberi fülnek halkan Jessica. Persze Ethan is hallotta, de direkt a
tv-t bámulta.
-A barátom.
Nem rég jött át. – suttogtam vissza.
Ezek után
mindenkit bemutattam mindenkinek. Mike és Ben is lejött, őket is.
Ahhoz
képest, hogy semmi közöm Mike-hoz, nagyon szúrta az oldalát, az hogy Ethan a
barátom.
Ethan Mike-ékkal beszélgetett, én meg Angelával.
Próbáltam volna. De Jess folyton beleszólt.
-Szóval arra
gondoltunk, hogy elmehetnénk moziba. – fecsegett. Ez egészen emberi program.
-Megkérdezem
Ethant. – fordultam felé. Ethan mosolyogva rám kacsintott. Szóval semmi baja a
programunkkal.
-Elmegyünk?
– kérdeztem meg, hogy ne tűnjön furcsának, hogy meg sem kérdezem.
-El. – én
meg a karjába ugrottam, a többiek ( kivéve Mike) jót mosolyogtak rajtunk.
-Mikor
megyünk? – kérdeztem , elengedve Ethan nyakát.
-Fél óra? –
kérdezett vissza Ben. Bólitottam, ők meg kiáramlottak a szobámból.
Mikor
kimentek a szobából Ethan levegő után kapott. Tudtam, hogy csak miattam csinálja.
-Ha
szeretnéd, én megértem, hogy most még.. – kezdtem el. De tudtam, hogy nem lenne
helyes. Már belekezdett a „vegetáriánus” életmódba.
-Nem.
Megleszek. – vonta meg a vállát mit sem törődve.
Elmentem a
fürdőbe befújni magamat parfümmel. Bár Bella azt mondta, hogy mikor még ember
volt, szerinte Edwardnak, valami fantasztikus édeskés illata volt.
-Mehetünk. –
léptem ki a mosdóból. De rögtön el is hallgattam. Igaz, Ethan nem zongorán, de
zongorázott. A kanapén ülve a „My heart will go on-t” játszotta az iPad-ján.
Csak leültem, és ámultam. Nem használt semmit. Csak magától. És mindenféle
hajlítást tett bele, amitől az eredetinél is szebb lett.
-Gyönyörű. –
ámultam. Igaz, én is tudtam zongorázni. De hat évesen kezdtem, és tizenkét
évesen abba is hagytam. Azalatt megtanultam kb. hat dalt eljátszani.
Ezután
Jessica kopogott.
-Megyünk! –
szóltam ki. Éreztem, hogy mikor kimegyünk rögtön fecsegni kezd a filmről,
szóval meg sem lepődtem.
Ethan a
kezemet fogva, csak rám figyelt. Nem is érdekelte Jess.
Végre boldog voltam egy fiú oldalán, és nem kell
csalódnom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése