7.réész!

Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy másodszor nem hallhatok meg.

Pár kilóméterrel később beért és rám ugrott. Egy gyönyörű tisztás közepén álltunk.

Nyakamtól  csak pár centi választotta el.

Gyomorszájon rúgtam , így már szemben volt velem.

Alaposan végig gondoltam mindent.

Nem ismerem Ethan-t , nem tudom ki küldte. De azt tudom, hogy kárt akar bennem tenni, vagy valami rosszabbat.

Minden egyes porcikám támadni készült , elvicsorodtam és neki támadtam.

Pont el tudtam volna harapni a torkát, de a nem létező szívem megakadályozott ebben.  Ethan ezt az ügyetlenségemnek gondolta, ezért helyet cseréltünk.

Most ő volt nem messze a torkomtól. Egyszer csak lefogott és a nyakamhoz hajolt, már éreztem az édes lehelete illatát , és hogy mindjárt végem.

De elhajolt tőlem és egy nagyot sóhajtott.

Hitetlenül néztem rá. Hátra kulcsolta a karjait  és csak mosolygott.

-Nem bírom megtenni! – vallotta be és megvonta a vállát.

- Én sem. – nevettem el magam kínosan.

Elmosolyodott , de úgy, mint aki egy szavamat se hiszi. Ekkor vettem észre, hogy még fenyegető testtartásban állok. Gyorsan felegyenesedtem .

-Nem mennénk vissza az egyetemre, hogy mindent megbeszéljünk? – kérdeztem  nyugat felé sétálva.

Utánam indult, de előtte még körülnézett:

-Ha addig nem ölnek meg.

Az örömöm , hogy nem öltek meg rettegésbe csapott át. Hogy egy ilyen lélek, őt megöljék. Soha.

-És miért is ölnének meg? – érdeklődtem. Sok energiámba tellett, hogy egy mosolyt varázsoljak az arcomra.

-Mert nem öltelek meg. – mondta egyszerűen s bele rúgott  egy kőbe.

 Egy óriásit nyeltem. Valaki meg akart öletni?

-Ne félj! – nyugtatott meg. – Nem akarlak bántani . – jött hozzám közelebb. Most már egymás mellett mentünk az erdőben, a korom sötétben , és egy húsz centi választott el tőle.

-Verseny? – löktem meg a karját. Először kicsit elhúzódott, de rájött , hogy semmi rosszat nem akartam, így végül felnevetett s futásnak eredt.

Nevetve futottam én is utána. De ez már igazi önfeledt nevetés volt számomra.

Rég voltam ilyen boldog. Pedig fél órája még meg akartak ölni.

Ethant hamar utolértem, sőt pár méterrel le is hagytam. Újszülött erő.

Az erdőből kiérve láttam, hogy pirkadni kezd.

-Gyönyörű. – álltam meg egy pillanatra. Ethan is mellém suhant és ő is a tájat ézte.

-Egyet értek.

Miután kicsodálkoztuk magunkat rohantunk. Az egyetem előtt pár méterrel elrugaszkodtam és afölött a pár kocsi fölött átugrottam, ami az úton volt.

Eszembe jutott, hogy  kis koromban mindig is Pókember akartam lenni.

Majdnem megkaptam.

Az egyik ablaknál értem célt. Mielőtt beslisszoltam volna az ablakon, körülnéztem.

Ethan sehol.

A folyosón síri csönd volt. Végig rohantam és csak a szobámban álltam meg.

Ethan a falnak támaszkodva állt.

-Azt hittem már soha nem érsz ide. – cukkolt édes mosolyával. Rámordultam, de csak játékosan.

-Lassú csiga vagyok. – vontam meg a vállam , s leültem a kanapéra.

Ethan körbe sétálta az egész „lakásomat”.

-Szépen  betáraztál! – esett le az álla meglátva a DVD,CD és PC játék halmot.

Csak elmosolyodtam és bekapcsoltam a TV-t.

Ő addig körbe járt , mindent megnézett.

Fél óra után végre leült a kanapéra.

-Végeztél is? – kérdeztem , le nem véve a szememet a képernyőről.

Pedig semmi érdekeset nem adtak, csak nem kockáztattam meg, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek.

-Jó sokat fizethettél ezért! – jelentette ki végül , mire mind a ketten felnevettünk.

Pár percig a TV-t néztük, de engem sem érdekelt, és őt sem.

Kinyomtam a TV-t és minden erőmet összeszedve ránéztem.

-Szóval? Ki is akart megöletni? – kérdeztem nyugodtan , de azért eléggé ideges hangon.

-Hát nem is tudom. – fordult el ő. Kitérve a válasz elől.

-Titok? – nevettem el magamat. Soha nem voltam még a családomon kívül más vámpírral.

-Nem, nem éppen. Csak megölnek, ha elmondom.

         Nekem rögtön leesett. A Volturi.

-De miért? – kérdeztem fakó, megtört hangon.

-Azt nekem sem árulták el.

-És miért nem tetted meg? – kezdtem el kiváncsiskodni. Elég sok emberi tulajdonságom megmaradt.

-Hm.. hát. – kereste a szavakat.

-Na , ezt majd megpróbáljuk később. – adtam meg magam, amikor már több perce nem válaszolt, hanem csak makogott maga alá.

-Nem. Szóval, mert nagyon szép vagy.Még vámpírnak is. És nem találkoztam mg hozzád hasonlóval. Amikor ide jöttem. Nem is tudom mit gondoltam. – sóhajtott fel és látszott rajta, hogy mindenért magát hibáztatja.

- Hé! – érintettem meg a karját. Teljesen bizsergett mindenem. – Nem csináltál semmit.

- De csinálhattam volna. – tette finoman vissza a kezemet az ölembe.

-Jó, akkor viszont mesélj magadról! Hogy változtál át? – hagytam rá, mert nagyon úgy tűnt nem változik számára a dolog lényege.

-Engem jobban érdekel a te történeted.

-Jajj, rendben van. – mosolyodtam el. – Mi érdekel?

-Minden. – nézett rám mohón. – Mikor haltál meg? És miért?

-A  tizenötödik születésnapomon a volt barátom és pár haverja ölt meg. – emlékeztem vissza. Bellák azt mondták, hogy az emberi életünk halványul, de én ugyanúgy emlékszem mindenre, mintha most éltem volna át.

- Ki változtatott át? – tette fel a következő kérdését.

Törökülésbe helyezkedtem, de csak a „Játszunk embert!” dolog miatt, mert még fél lábon állva is napokig el lennék.

-Forksban van egy nagy vámpír család, Cullenék. Amikor már majdnem elvéreztem Edward és Bella Cullen megérezték a vérem szagát és eldöntötték, hogy megmentenek.

-De várjunk, te akkor mg újszülött vagy? – döbbent meg totálisan. Jó, igen jól kezelem. Ez most akkora probléma?

-Öhm. Igen. Alig múltam négy hónapos újszülött. – mondtam lassan ejtve a szavakat.

-Tényleg? – kérdezte csodálattal a hangjában.

-Igen. De ott nem nagyon tudtam mit csinálni, így valami , vagy inkább valaki ide húzott. – mosolyodtam el és a hajamba rejtettem az arcomat. Ha ember lettem volna, biztos, hogy elpirultam volna.

-Milyen igaz . – nevetett fel, de idegesen. Láttam, hogy a keze megindul felém , először megijedtem, hogy bántani akar, de miután semmi rosszindulatot nem láttam a szemében  én is oda nyújtottam a jobb karomat. És így ültünk ott. Szavak nélkül is tudtuk ki  húzott oda minket.

Már teljesen világos volt ( bár tél van, itt ki tudja mikor van világos?) amikor kopogtak.

Mosolyogva elengedtem Ethan kezét és felálltam.

-Megyek!-kiabáltam.